Nem vagyok öreg, se fiatal, se nő, se férfi, sem élő sem holt. Az én országom nem e világból való, ahogy mindenkiben ott egy ország, ami nem e világból való, csak annyira a józan ész és az őrület határán, hogy inkább nem mennek a közelébe, mert félnek. És akkor vannak a mások, akik rákényszerültek, nem tudnak másmilyenek lenni, mint akivé születtek és formálódtak, próbálnak ugyan alkalmazkodni, de mindig visszatérnek az origóhoz, ahonnan elindultak. Reménykedem benne, hogy egy más dimenzióban ez nem az origó, hanem már az origó fölötti szintek, mint egy hélix, hogy ez nem csak egy kör, hanem egy felfelé tartó út. Akkor is, ha végtelenül lassúnak tűnik.

Lám, még abban a társaságban sem éreztem otthon magam, mert a közös érdeklődés önmagában nem jelent lelki rokonságot. Nem szeretem azt, ha a közösség előbbre való a tudásnál, amit megszerezhetek. A közösség szükségszerű, el kell viselnem ahhoz, hogy megtudjak valamit a világról.